###
*Andy P.o.V.*
- Kérlek. - mondtam, közben magam is megengedtem egy könnycseppet. Láttam a szemében, hogy nem tud dönteni.
###
Ahogy ott álltam é várakoztam, Ő csak alig láthatóan megrázta a fejét. Egyáltalán nem tudta felfogni. Fogalmam sem volt, mit csinálhatnék.
- Nem, nekem ez nem fog menni. - felelte. - Képtelen vagyok erre! Szeretlek, imádlak, de ez nekem sok lenne. - persze teljesen megértettem, de ettől függetlenül belül fájt. Fájt az, hogy már annyi mindenen átmentünk és ezt egy egyszerű ,,nem"-el eldobná. Valamint fájt az is, hogy ennyire gyenge vagyok. Pedig férfinek születtem, de ebben a percben úgy sírok, mint egy lány. Alice csak némán bámul, közben lassan újra megingatja a fejét. Közben vállam rázkódni kezd a sírástól, attól, hogy egyetlen buta kérdéssel elvesztettem mindent.
- Andy.. - érinti meg a hajamat. Felnézek rá, mire ő csak mosolyog. - Nem vesztesz el, mert szeretlek és nem vagyok hajlandó nélküled élni, de érts meg engem is egy picit. - mondja, közben pedig feláll é mellém guggol. - Kedvellek.
Ez a szó belül teljesen összetörte az én ki világomat, amiben Alice a főszereplő.
- De hát én szeretlek. - hüppögök. Komolyan, mint egy ötéves kisfiú, akitől elvették a csokit. - Veled akarok lenni, miért nem engeded?
- Mert ahhoz, hogy együtt legyél valakivel, nem kell összeházasodni. A házasság buta dolog. Legalábbis szerintem. Fogadd el. Továbbra is veled maradok, nem megyek sehova, de nem leszek a feleséged, mert kényszernek érezném, és nem tenne jót a kapcsolatunknak. Megérted? - kérdezi. Igyekszem megnyugodni és nem úgy felfogni, mint egy elutasítást, mert hát végeredményben nem mondta, hogy itt hagy engem.
