49. Fejezet - Everything goes shit

###

*Andy P.o.V.*

- Kérlek. - mondtam, közben magam is megengedtem egy könnycseppet. Láttam a szemében, hogy nem tud dönteni.

###

Ahogy ott álltam é várakoztam, Ő csak alig láthatóan megrázta a fejét. Egyáltalán nem tudta felfogni. Fogalmam sem volt, mit csinálhatnék. 

- Nem, nekem ez nem fog menni. - felelte. - Képtelen vagyok erre! Szeretlek, imádlak, de ez nekem sok lenne. - persze teljesen megértettem, de ettől függetlenül belül fájt. Fájt az, hogy már annyi mindenen átmentünk és ezt egy egyszerű ,,nem"-el eldobná. Valamint fájt az is, hogy ennyire gyenge vagyok. Pedig férfinek születtem, de ebben a percben úgy sírok, mint egy lány.  Alice csak némán bámul, közben lassan újra megingatja a fejét. Közben vállam rázkódni kezd a sírástól, attól, hogy egyetlen buta kérdéssel elvesztettem mindent. 

- Andy.. - érinti meg a hajamat. Felnézek rá, mire ő csak mosolyog. - Nem vesztesz el, mert szeretlek és nem vagyok hajlandó nélküled élni, de érts meg engem is egy picit.  - mondja, közben pedig feláll é mellém guggol. - Kedvellek.

Ez a szó belül teljesen összetörte az én ki világomat, amiben Alice a főszereplő. 

- De hát én szeretlek. - hüppögök. Komolyan, mint egy ötéves kisfiú, akitől elvették a csokit. - Veled akarok lenni, miért nem engeded?

- Mert ahhoz, hogy együtt legyél valakivel, nem kell összeházasodni. A házasság buta dolog. Legalábbis szerintem. Fogadd el. Továbbra is veled maradok, nem megyek sehova, de nem leszek a feleséged, mert kényszernek érezném, és nem tenne jót a kapcsolatunknak. Megérted? - kérdezi. Igyekszem megnyugodni és nem úgy felfogni, mint egy elutasítást, mert hát végeredményben nem mondta, hogy itt hagy engem.

48. What the hell am I doing?

* Alice P.o.V.*

Fekszek az ágyamban és gondolkozok. A minap Andy felhozta a házasság témát a gyerekvállalással együtt. Mondhatom jó párosítás. Még mindig hihetetlen... mennyi ideje is? Körülbelül egy bő éve már, hogy Andy a párom, kisebb nagyobb megszakításokkal ugyan, de már több mint egy év. Egy ilyen talpig tökéletes úriember aki még mindig szeret éppúgy ahogyan én őt. Nélküle már nem tudom elképzelni az életemet, csak ha nagyon megerőltetem a fantáziám. Ha az elkövetkezendő napok egyikén megkérné a kezem fogalmam sincs, hogy mit mondanék. Persze, nagyon szeretem és mint már korábban említettem Ő teszi teljessé az életemet, de a házasság ettől függetlenül hatalmas lépés lenne mindnyájunknak. Örömmel fűzném szorosabbra ezt a kapcsolatot, de ugyanakkor ott a statisztika. A házasságok több mint fele válással ér véget. Természetesen erre nem építek, de akkor is ott marad az agyam egy eldugott kis szegletében. Ott motoszkál, hogy mi van, ha nem lesz jó ez így.. mi van ha megunjuk egymást?
Gondolkoznom kell.

*Andy P.o.V.*

Döntöttem.
Holnap megkérem Alice kezét, akár akadékoskodnak a többiek, akár nem. Biztonságban akarom tudni és ez csak akkor lehetséges, ha velem van. Ash mindig mondja, hogy ez túl komoly döntés meg, hogy úgyse fog rá felelni..Túl elszánt vagyok ahhoz, hogy egy közeli barát megállítson. Holnap lesz a napja és kész.
Ah. Tudom, hogy most is ébren van, itt, a karjaimban pihen és azt is tudom, hogy Ő is ezen gondolkozik, de most mégsem kérhetem meg. Szeretnék kimenni a friss levegőre, kiszellőztetni a fejem a komoly gondolatoktól, de ... inkább vele maradok, ölelem őt amíg tudom.

(.....)

-Alice!!! - éles hangom mint kés vágott a csöndes szobába. Én, lévén jófiúnak neveltek, szépen felöltözve (ezalatt értem a szmokingot és az ehhez tartozó ruhadarabokat) várok a világ legcsodálatosabb nőjére, akinek az öt perc nagyjából egy óra, de még magának sem vallaná be. Tíz perce el kellett volna indulnunk, de ehelyett még mindig rá várok.
- Megyek már..! - hangzik ugyanaz a válasz mint egy órával ezelőtt. Mindjárt. Halk kopogás. Egyre hangosabb. Woah! Megjelenik életem nője. A lépcsőn óvatosan tipeg lefelé fekete magassarkújában. Mélyvörös ruhája éles kontrasztban van bőrének fehérségével. Igen, képes vagyok megkérni a kezét ma este. Ő az a nő, akire eddig vártam.

(...)

A mólón egy kétszemélyes asztal állt. Az autókázás alatt Alice megállás nélkül kérdezte, hogy mégis merre tartunk. Aikor kiszálltunk és meglátta, hatalmas mosoly terül el gyönyörű arcán.
- Alice. Kérlek, ülj le oda. - mondtam az egyik hófehér székre mutatva. Ő engedelmesen leereszkedett és várt rám. Mély levegőt vettem és belekezdtem. Letérdeltem. A nadrágom zsebéből kivettem egy apró dobozt, kinyitottam majd Alice elé tettem az asztalra.
- Lennél a feleségem?
- Én...ööö...
- Kérlek. - mondtam, közben magam is megengedtem egy könnycseppet. Láttam a szemében, hogy nem tud dönteni.

47. Fejezet - Throw it away.

A könnyeim, mint ólomcseppek nehezedtek szempillámra. Lassan, lecsorogtak arcomon, fájdalmas sebeket tépve föl. Mély sebek, melyekről azt hittem, már nem is léteznek. Egyedül maradtam a néma könnyekkel, senki sem törli le őket. Aki megtehetné, nincs velem, valahol máshol jár, talán már nem is ezen a világon. A hűvös levegő befurakodik a paplanom alá, kiráz a hideg. Ha Ő, az, akit szeretek itt lenne, nem fáznék még takaró nélkül sem. Mögém bújna, átölelne, mintha ez lenne az utolsó esténk együtt. Összefonnám ujjainkat és nem engedném el, míg reggel nem lesz. Akkor aztán elmenne. Kisétálna az ajtómon, lesietne az utcára, én pedig kirohannék az erkélyre, hogy onnan integessek neki. Ő csak elmosolyodna és intene egyet, mint a katonák. Tekintetemmel követném amíg be nem fordul az utcasarkon és végleg el nem tűnik.
Ha így lenne, életem egyik legjobb éjszakája lenne. de hát, senki és semmi nem lehet tökéletes, ez nem egy tündérmese. A valóság egészen másról szól. Aludnom kellene, de ilyen gondolatokkal, ki képes rá? A lámpám ugyan ég, de mintha sötét lenne. Ma éjjel, már semmi sem nyugtat meg. A fejemben ezernyi kérdés és rengeteg értelmetlen válasz kering, nyüzsög, nem hagy békén. Legszívesebben kinyitnék egy ajtót a fejemen és mindet kiönteném a szemétbe. Nekem ezekre semmi szükségem. Sokszor vágytam rá, hogy végre egyedül legyek, de most nem tudok mit kezdeni a hirtelen megjelent ürességgel. Nehezen lélegzem, a torkomban már érzem az ismerős kaparást. Könnyeim megerednek, az előző néhány nedves csíkot elmosva folynak a szememből jobbra. Orrom görbülete kis ideig megállítja őket, de túl sokan vannak, ahhoz, hogy ne folyjon tovább. Hangtalanul lecsöppen a párnámra, átnedvesítve a legjobb párnahuzatomat. Könnyeim fokozatosan elfogynak, mígnem már csak hüppögök. Nem kellene sírnom. Tudom nagyon jól, de az érzéseimnek nem parancsolhatok. Lassan megnyugszom, már csak lélekben vagyok szomorú. Aki most rám néz, meg nem mondaná, hogy mit érezhetek belül. Baloldalt, a szívem mellett van egy aprócska lyuk, ami, mintha megtelne érzésekkel, betömve az ürességet. Túl kevés az érzés és túl nagy a sötétség. Arcomon a könnyek nyoma felszáradt, mintha semmi sem történt volna. Megmozdítom a lábamat a takaróban, mire újabb hideg levegő roham ér el. Újabb hidegrázás, de már nem érdekel. Szememet lehunyva próbálok álomba merülni, de képtelen vagyok elaludni. Felülök, bekapcsolom a számítógépemet és berakom az első zenét amit felkínál a CD-mről. Sleepwalker. Valaki biztos direkt rakta az első helyre. A dal elért a szóló részhez. A gitár mintha sírna, de mégis vidáman szól. Az egyik kedvenc zeném. Túlságosan is ráillik a helyzetemre, úgyhogy inkább kikapcsolom. Visszafekszem. hátha eléggé elfáradtam a pihenéshez. Lecsukom a szemem és pillanatokkal később megfeledkezem a külvilágról, mindenről ami ez előtt történt. Egyedül fekszem az ágyban és hallgatom a csöndet. Sötét van ugyan, de érzem, hogy figyel. Gondol rám, még ha nincs is itt. Érzem.

46. Fejezet - I believe in You!

*Tudom hogy nagyon régen nem írtam, de úgy érzem jobb ha befejezem rendesen.*

Tudjátok, az érzés, hogy van melletted valaki, hogy nem vagy egyedül a sötétben, csodálatos. Andy-vel végre minden egyenesbe jött és elkezdtünk tervezgetni. Nem kell még családra gondolni, ne aggódjatok bár...én személy szerint nem nagyon bánnám. A lényeg most az, hogy együtt lehetek egy olyan emberrel, akit mindig szerettem és szeretni is fogok, igaz, hogy voltam mélypontok, pontosabban nagyon nagyon mélypontok, de a rossz dolgok után mindig valami jó jön. Ashley is megmondta. Valóban, ami Ash-t illeti, nos a bandában maradt szerencsére, de kettőnk közt nagyon megromlott a barátság, még nem tudom hogy hozzam helyre mindezt, de majd a jövőm megmutatja a tutifrankót. Jake és Ella még mindig együtt vannak, szerintem ők a legtökéletesebb pár a világon. Tudom, hogy minden emberben vannak hibák, de én a hibáikkal együtt ismerem,szeretem őket és ezért tökéletesek számomra. A banda többi tagjával is minden rendben lett, bár Ashley még mindig nem állapodott meg senki mellett, de ha neki így jó, akkor jó. Tudod, én nem azért szeretem Andy-t mert a BVB tagja, hanem önmagáért. Ez nekem többet ér mindennél. Szeretem és vele akarok lenni, ameddig élek, ha ezernyi baj is kerül elénk. Nem fogom elengedni, mint egyszer már megtettem, akkor nagyon meg is bántam. Így feküdtem gondolkozva a szerelmem mellett az egyszemélyes ágyon. Csodálatos hogy ott van, érezhetem az illatát, megölel, megsimítja a hajamat. Egyszerűen csak ott van. Ettől már jobban érzem magam és nem félek szembenézni a jövővel, bármi is következzen. Ő ott van velem, együtt maradunk ameddig csak lehet.

45. Fejezet | Maybe That’s True Love | //Part 1.//

Reggel felébredtem, de Andy nem volt mellettem. Kimásztam az ágyból aztán körbementem a házban, de sehol senki. Úgy döntöttem amíg valaki meg nem jelenik, letáborozok a nappaliban egy bögre meleg kakaóval és mesét nézek. (igen, MESÉT bármennyire is hihetetlen, azok mindig felvidítanak!! ><) Bekapcsoltam a TV-t és lehuppantam a puha kanapéra. Kezem végigsiklott a textil huzaton és szinte rám törtek az emlékek. Ahogy Andy keze végigjárja minden porcikámat, ahogy vadul csókol. A képek zuhatagából ajtónyikorgás ébresztett. Arra fordultam és megláttam Andy-t. A nyitott ajtónál állt és beköszönt.

- Édes, megjöttem.

- Látlak! Jó reggelt. – letettem a kakaómat, kinyomtam a TV-t és kirohantam hozzá. Ő ott állt egyetlen szál fekete/piros virággal a kezében.

- Megbocsátasz nekem minden félrelépésemért, mindenért, ami bánatot és szomorúságot okozott neked? – kérlelt, én pedig azonnal a nyakába ugrottam.

- Persze, hogy megbocsátok. És te nekem?

- Igen. – felelte és a kezembe adta a virágot.

- Hazafelé jöttem és megláttam. Egyből tudtam, hogy el kell hoznom és meg kell neked mondanom, hogy szeretlek. Nem lehet elégszer mondani. Szerelek Alice Jhonson.

- Én is szeretlek Andrew.

Az előző (44.) fejezet folytatása!!

Jake és Ashley egymást nevettették, és Andy-t közrefogva énekelni kezdték az „I’m a barbie girl”- a dalok közti szünetekben. Tudjátok, már régen gondoltam arra, hogy ez a társaság újra így együtt boldogan meglegyen egy fedél alatt. Hiányzott már ez a rengeteg nevetés és a bolond viccek. Vége lett a próbának és természetükből adódóan, mindegyik sorban megkérdezte, hogy mi történt köztünk, ami miatt újra együtt vagyunk. Nevetve meséltük a hosszú történetet a végét már Andy-re hagytam, ő jobban átlátta a dolgokat. Mire az utolsó mondatot is elmondtuk úgy néztek ránk, mintha leprások lennénk.

- Srácok! Minden oké? Olyan öhm, furán néztek. – mondtam, mire Ash oldalba bökte Jake-t, aki Jinxx-et, aki pedig CC-t. Sorban ugrottak meg a kizökkentő érintés alatt. Hullámban emelkedtek fel, majd ültek vissza. Mindenki ránézett Ashley-re.

- Most mi van? Elbambultatok én meg felébresztettelek titeket, szerintem ez nem baj. – a többiek olyan fejet vágtak, mint akik azonnal kidobják a teremből.

- Ja, Andy. A drága menedzserünk írt nekem, hogy be lesznek pótolva az elmaradt koncertek. Tudod Bécs…

- JAKEEE! Kussolj kérlek. Nem akarok erről beszélni és szerintem Alice sem.

- Jól van, jól van, nem mondtam semmit, de azért még nem kell leszedni a fejemet.

- De! Le kell. – mondta Andy, közben ajkai mosolyra húzódtak. A többiek mind nevettek, kivéve Jake. Ő játszotta a megsértődöt kisfiú szerepét, amit nagyon jól alakított. Amikor már ő se bírta nevetés nélkül elment hozni pár sört a srácoknak közben hatalmas vigyor terült el az arcán.

- Andy, te jobb vagy mint egy bohóc. – mondtam neki, mire már annyira mosolygott, hogy megmutatta azt a tipikusan Andy Biersack féle 200W-os vigyort. Egész nap a bandával voltunk, ők meg kihasználták a jókedvünket és mindenképpen el akartak menni moziba. Hiába mondtuk, hogy nem! nem! ők addig erősködtek, amíg el nem mentünk. Andy talált egy (szerinte) jó filmet, amire mind beültünk. Szerencsére egymás mellé kaptunk jegyet, így a 8. sor a sötétségnél is feketébb volt. Bal oldalamon Andy, jobb oldalamon Ash, mellette Jake, CC és Jinxx. Mindkét srác keze az ülés karfáján pihent, várva az enyémre. A film horror volt én pedig félek az ilyen filmektől. Andy mosolyogva nézte, a gyilkolós jeleneteknél nevetett, mint mindenki a bandából, csak Én és Ashley nem. Mi kussban ültünk és nem mertük a vásznat nézni. Hirtelen mindkét fiú kezét megfogtam, mert egy zombi megölt egy ember, elég durva módon. Andy szó szerint összerezzent az érintésemre, nem számított rám, Ashley csak mosolygott rajtam.  A film további részeit Andy és Ashley közé bújva néztem néha fölpillantottam a vászonra, de az a pár másodperc amit láttam túl ijesztő volt ahhoz, hogy tovább nézzem. Amikor végre kiszabadultam a teremből kérdőre vontam Andy-t.

- Mégis, miért kellett pont egy horror filmet választanod?

- Szerintem vicces volt. Nem értem mi bajod, nem is nézted. – nevetett felém.

- Jó, nyertél, de többször nem megyek veled moziba, ha ilyeneket művelsz. – fenyegettem, de ő lerendezte egy ellenállhatatlan mosollyal. Estére mindannyian elfáradtunk. Andy csinált egy forró fürdőt nekem, majd ő is betért mellém a kádba. Fél órán át csak beszéltünk egymás kezét fogva, sokat nevetve, aztán a meleg víz nem akarta, hogy kimásszak, egyszerűen elgyengített. Éreztem ahogy Andy keze finoman köröz a hasamon, de a fényt már nem láttam tisztán, lecsukódott a szemem és mély álomba merültem.

44. Fejezet | Are You Okay? |

*Alice P.o.V.*
Reggel arra ébredtem, hogy Andy horkol. Eszméletlen, hogy milyen hangosan, ráadásul reggel (!) nem este, mint a „normális” emberek. Kicsit nevettem rajta, aztán eszembe jutott, hogy tegnap minden megváltozott. Kibékültünk és újra együtt vagyunk, végre. Mocorogni kezdett alattam, ezért ránéztem, ő meg azonnal kinyitotta a szemét. Azok fényesen, kékek csillogtak a beszűrődő napfényben. Felemelte a fejét, hogy megcsókoljon. Szája lehelet finoman érintette az enyémet. Átöleltem, majd mélyen beszívtam az illatát. Még mindig ugyanolyan volt. Kicsit édes, de ugyanakkor kesernyés és olyan Andy. Kb fél órát még ágyban töltöttünk és gondolkoztunk, hogy mit csináljunk aznap. Kitaláltuk, hogy szervezünk egy próbát a bandának, de eközben nem tudnak semmit rólam és Andy-ről, majd ott, hirtelen elmondjuk.

- Még mindig nem akarsz férjhez menni? – kérdezte Andy minden előzmény nélkül.

- Már mondtam. Utazhatnánk belőle. De azért még mindig szeretlek.

- Én is. – összeszedtük magunkat, Andy közben megpróbált telefonálni, de én nem hagytam nyugodtan beszélni.

- Jake! Szia. Ma össze tudnánk hozni egy próbát? Meg kéne tanulni néhány verse-t. Gyertek a terembe fél 4-re. Ott találkozunk.

***

Beléptünk a próbaterembe és mindenki elhallgatott. Nyilván nem számítottak rám, főleg nem úgy, hogy Andy-be kapaszkodok. Ashley volt egyedül aki értette a szitut. Jake is lassan megértetette, majd a többiek is. Elkezdték a próbát, de közben érdekes dolgokat műveltek egymással.