39. Fejezet | You Only Live Once |

A reggel lehetett volna jobb is bár így Andy mellet még mindig jobb mint amikor Matthew-al voltam. Ha egy hangot hallottam, már nem rezzentem össze, nem féltem az árnyaktól a sötétben. Andy minden nap féltő gondoskodással őrzött engem, ugyan úgy, mint a többiek. Ashley-vel szinte mindennap találkoztam, ő volt az egyetlen, akiben megbíztam, akinek kiöntöttem a szívemet. Neki bármit elmondhattam, megértette a gondolataimat. Amikor rossz kedvem volt, csinált valami örültséget a kedvenc jelmondatára hivatkozva: " Csak egyszer élsz! "Ilyenkor nem tudtam nem nevetni, ha nem voltam vele, hanem egyedül voltam, hiányoltam a társaságát. Kedveltem őt, de sosem lehet több mint barátság. Andy is sokat hülyült, de azok egészen mások voltak. Korábban össze akartunk házasodni, de ebből nem lett semmi. Őszintén szólva, nem bántam, de ettől függetlenül szeretem őt, és hozzá akarok tartozni. Nagyjából 2 hónap telt el így. Egyik nap Andy előállt az ötletével.
- Gyereket szeretnék. - mondta.
- Én meg nem. - feleltem, mire duzzogva elfordult. - Tudod, hogy nem szeretnék, ezt már nem egyszer megbeszéltük.
- Tudom, de én nagyon örülnék neki. Bízok benne, hogy neked is menne, együtt megoldanánk.
- Nem és kész. Andy, te 22 éves vagy én meg 21 a gyerekvállalás nem egy hirtelen döntés, hanem elég komoly dolog. Ne várd el tőlem, hogy egyik pillanatról a másikra kitaláljam, ez nem ilyen egyszerű.
- Rendben. - mondta de nyilvánvaló volt, hogy nem nyugodott bele. Én is szeretnék gyereket, de nem ilyen fiatalon. Nekem ehhez több idő kell és ezt tudja ő is nagyon jól. Andy még este is szilárdan tartotta magát álláspontjához. Semmivel sem tudtam megbékíteni, hajthatatlan volt.
- Miért nem tudod elfogadni, hogy én még nem szeretnék? - kérdeztem immár sokadszorra.
- Elfogadom, de én akkor is szeretnek. Lenne egy kicsi Andy.
- Naná, egyel több gyerek a családban, nagyon jó lenne.
- De most miért?
- Mert te is szeleburdi gyerek vagy még. Fiatalok vagyunk, majd pár év múlva rendben?
- Nem. - mondta és közben magához húzott.
- Andy, nekem most nincs kedvem hozzá. - mondtam, mire értetlenkedő arckifejezést láttam rajta.
- Nem igaz, neked sosincs semmihez se kedved. Nekem nem megy, hogy amit én akarok, az sosem lehet, bezzeg amit te akarsz, annak mindig meg kell lennie.  - mondta csaknem kiabálva.
- Nekem ehhez idő kell, már mondtam, de te úgy látom még ezt sem vagy képes felfogni.  - feleltem majd sarkon fordultam és elviharzottam tőle. Ő meg csak nézett bambán utánam, de nem mentem vissza. Ha neki gyerek kell, talál egy csajt, aki biztos bármire hajlandó, még arra is, de én nem. Nem azért vagyok vele, mert gyereket akarok, hanem azért, mert szeretem és ez így van jól. Elindultam a városba, hiába volt este fél 10 nem akartam a közelében lenni. A város kihalt volt, alig mászkáltak az emberek, jóllehet péntek este mindenki szórakozni jár. Befordultam egy utcába, ami elég sötét volt, de gondoltam van kijárata. Elmentem néhány meglehetősen részeg alak mellett, akik utánam kiabáltak.
- Hé, cica! Meghívhatlak egy körre?  - egy nyurga srác tartott felém. Imbolyogva haladt, én meg gyorsítottam a lépteimen. Sietve hátrapillantottam, de már eltűnt a szemem elől. Ráfordultam egy kivilágított útszakaszra, ahol senki nem volt. Egy sötétített kocsi haladt el mellettem majd fékezett. Kiszállt belőle az a srác, aki nem rég még követni próbált.
- Cica! - hangoztatta. - gyere velem, jó helyre viszlek. Nem kell tőlem félni.
- Hagyjon békén! - feleltem, mire összehúzta a szemöldökét.
- Hát jó. Maradhatsz ha akarsz, de csak, hogy tudd, ez elég veszélyes környék. - azzal beszállt az  autóba. Veszélyes környék?! Ugyan már, nappal is erre szoktam mászkálni, este sem lehet rosszabb. Továbbmentem és elhaladtam az Angel Wings szórakozóhely mellett. Régebben ide jártunk mi is, de mostanában elég zűrös hely. Egy fiatal lány közeledett felém, majd elérve engem megfogta a karomat és elhúzott a mellette lévő utcába.
- Mit akarsz? - kérdeztem, mire a fülemhez emelte fejét:
- Egy kis kalandot. Nyugi, nem akarlak bántani. - érezni lehetett az tömény alkoholt.
- Nekem mennem kell. Engedj el. - kérleltem, de nem akart elengedni. Oldalra pillantottam és megláttam egy feketébe öltözött alakot felénk sietni. 

38. Fejezet | Things I Can't |

- Tudom. –válaszolta. A hangja olyan volt, mintha nem bízna abban, amit mond. Az ágy szélén ültünk, ő halkan sírt, én, pedig ringattam a karomban. Nem akartam, hogy ez a rossz emlék benne maradjon a fejében, hogy az élete része legyen. A bandából csak Ash tudta, hogy mi történt, ő volt az egyetlen, akit Alice közel engedett magához. Beavatta mindenbe, sőt, többet is tudhatott, mint én, mert folyton beszélgettek, és vele ment mindenhova, akár egy saját juhászkutya, holott állítólag nem tudott olyat, amit én nem. Szeretem Alice és Ő is engem, de az volt az érzésem, hogy valami mégis hiányzik a kapcsolatunkból. Rengeteg dolgot megbeszéltünk, de nem bírtam felfogni, hogy Ash-t miért engedte ennyire közel magához. Egyik reggel félrehívtam és megkérdeztem.
- Alice. Tudod hogy szeretlek, de van valami, amit tudnom kéne? – vontam kérdőre álmaim nőjét.
- Ugyan Andy. Mindent elmondok neked. – felelte, de ennyi nem volt elég.
- Úgy érzem, valami nincs rendben köztünk. Vagy ez tévedés?
- Andy. Szeretlek és szeretni is foglak, amíg élek, ezt te is tudod. Nem értem mire gondolsz, amikor azt feltételezed, hogy nem tudsz mindent. Igen, vannak dolgok, amiket nem neked mondok el, mert te úgysem értenéd. De ettől még szeretlek. – mondta, mire én csak álltam, és bámultam ki a fejemből. „amiket nem nekem mond el”? Nem értettem ezt az egészet, azt se, hogy miért nem mondja el nekem azokat a dolgokat. Ha baj van velem miért nem mondja el? Aznap már nem is érdekelt ez az egész, talán csak ürügy volt, hogy miért lóg annyit Ashley-vel, amit mondjuk megértek, mert ő tényleg nagy arc és minden őrültségben benne van. Este elalvás előtt még beszéltünk erről, arról, még a család téma is felmerült. Mind a ketten szerettünk volna, gyereket, de nem akartuk elsietni. Én alig múltam 20 és Alice is, „majd pár év múlva” mondtuk. Nehezen aludtam el, a gondolataim száguldoztak. Alice már régen aludt, amikor végre nekem is sikerült elaludnom.

*Reggel* - *Alice P.o.V.*

Andy előző este kérdezet, hogy vannak-e olyan dolgok, amiket nem mondok el neki. Neki sosem hazudnék, szóval mondtam, hogy igen. Tegnap is, Ashley-vel dumáltam a sexről és a gyerekekről. Ő ezeket megérti, hiába fiú, fel tudta fogni, hogy milyen nagy dolog, ha az embernek gyermeke születik. Teljesen bezsongott, de korántsem annyira, mint amikor felkértük az esküvő szervezésére. El is felejtettem közölni, hogy nem lesz esküvő, nem akarunk, felhajtást és egyébként is, az csak egy papír arról, amit amúgy is tudunk: szeretjük egymást. Nekem és Andy-nek ennyi pontosan elég. Aznap is Ash-el töltöttem a napot. Bementünk a városba és minden butikot végigjártunk. Nekem az egyszerű cuccok, míg Ashley-nek a halálfejes és csillagos dolgok jöttek be. Sokat nevettünk, szinte már el is felejtettem a Skyes ügyet. Egyik nap viszont rémálmom volt, ami túlságosan is valóságos volt, és felriadtam az éjszaka közepén. Andy nem volt mellettem, engem, pedig újra hatalmába kerített a sötét félelem. Az éjjeli szekrényen lévő lámpát nem értem el, így Andy-t szólongattam. Hirtelen a derekamat átfogta egy jéghideg kéz, amire felriadtam. Álom az álomban? A derekamon Andy forró keze volt, arca verítékben úszott. Felböködtem, mire kitágult szemekkel nézett rám vissza.
- Mi történt? Miért ébresztettél fel – ránézett az órára – hajnali fél 4-kor? Baj van? - hadarta a kérdéseket.
- Rosszat álmodtam. – mondtam, majd elmondtam neki az egészet. Mire végeztem már fájtak a szemeim, ő magához húzott és újra álomba ringatott.

| Ruins in The Dark 5. – Romok a sötétben 5. |

Befejező rész Part 1.

* Andy P.o.V. *
Otthon maradtam, a cicákat meg elhoztam Sammi-től. Nagyon fáradt voltam, így hamar elaludtam. Reggel amikor felébredtem, azonnal kinyitottam a szemeimet, amikor az üres lepedőt markolásztam. Azt hittem álmodtam, de nem, Alice nem volt velem. Eszembe jutott, hogy tegnap este írt nekem.

Álmosan lecsoszogtam a lépcsőn, valami kaja után keresgélve. Úgy döntöttem, meglepem Alicet. Csinálok neki csokis palacsintát gyümölcslével. Tudom, hogy imádja. És lehet, hogy éhes lesz, mire hazaér.

Neki is álltam, de a cicák sokszor bezavartak. Na mindegy, majd mondom Alicenak, hogyha macskaszőrt talál benne, az nem az én hibám!

Gondolatban kinevettem magam, ahogy szenvedtem a reggelivel. Amikor végeztem, megnéztem a telefonom, de nem kaptam üzenetet. Megpróbáltam felhívni, ki is csörgött, de nem vette fel senki. Furcsa. Talán hazudott nekem? Mi van, hogyha mással van, és csak egy ürügy, ez a barátnő téma? Várjvárjvárj... Andy. Nem lehetsz ekkora hülye, hogy ezt nézed ki Aliceból. Szeret téged.!

Ezzel nyugtatgattam magam, majd amikor indultam volna felfelé felöltözni, heves kopogtatásra eszméltem. Amikor kinyitottam az ajtót, a megtépázott Alice állt ott. Alig élt... Már éppen szólni akartam, mire a nyakamba borult, és keservesen sírni kezdett.

- Alice! Mi történt veled? - kérdeztem végig nézve rajta. Pólója elszakadt, akár a nadrágja is.

Szegénykém nem tudott válaszolni, annyira sírt. Egy határozott mozdulattal becsaptam az ajtót, majd Alicet a karjaimba vettem és felvittem a szobába. Óvatosan letettem az ágyra, ám amikor elengedtem egy pillanatra, a kezem után nyúlt remegve. Odakuporodtam mellé és megöleltem.

-Kicsim kérlek mondd el, mi történt veled! -Törölgettem a szemeit, közben a hátát simogattam.

Megrázta a fejét, de továbbra is szorosan ölelt át. A keze remegett, ős pedig csak sírt tovább. Nagyjából egy óra múlva már nem sírt, de még mindig nem szólt semmit sem.

 - Alice. – suttogtam a karját simogatva. - Tudnom kell, hogy mi történt veled kincsem. De tudod mit? Előtte hozok enni. A kedvenced csináltam. - mosolyogtam és gyorsan felhoztam a csokis palacsintát, majd velem együtt megjelentek a macskák is. Alice elmosolyodott és enni kezdett, közben a cicák a lábához dörgölőztek. Jó végre azt látni, hogy mosolyog. Hihetetlen sebességgel ette meg a palacsintát. Nem láttam még soha, hogy ilyen sürgős lenne ennie. Lenyelte az utolsó falatot, aztán kezébe vette Crow-t és simogatni kezdte. Továbbra sem beszélt, de nem akartam fogóval kihúzni belőle, ha akarja elmondja.

- Mit szeretnél csinálni? - pusziltam meg az arcát, majd Femme betámadott.
Alice elnevette magát, ahogy hátraborultam az ágyon, és ez a kis vadmacska dörgölőzött hozzám. Crow kiugrott Alice kezéből, és szinte fellökve Femme-t bújt hozzám. Életem szerelme végre egy jóízűt nevetett, majd ő is a hátára feküdt és hozzám bújt.

- Szeretlek. – suttogta. Végre megszólalt.

- Én is Szeretlek Alice. - nyomtam egy puha csókot az ajkaira, majd megpróbáltam lesöpörni a hasamról a macskákat. - Elmondod végre, hogy mi volt ez az egész? Ugye nem Skyes? - kérdeztem, mire lassan bólintott.

- Nem meséltem neked Matthew Skyes-ról, de most megteszem. Ő az egyik legjobb barátom volt.

- Volt? Mi történt, Alice mondjad.

- Ha nem beszélnél bele, elmondanám. - mondta.

- Régebben nagyon jó barátságban voltunk, aztán rám hajtott, én meg rá, majdnem össze is jöttünk, de aztán bekerültél a képbe, és Te jobban vonzottál, mint Ő valaha, Ezt meg is mondtam neki, amire nagyon dühös lett, felpofozott, aztán elment. Azóta nem is láttam. Egyik este, amíg ti turnéztatok, felhívott, hogy itthon vagyok-e. Találkoztunk, aztán a következő két napon is. A harmadik napon, már elvitt vacsorázni. Azt akarta, menjek vele, de nemet mondtam. Erre dühös lett, és elviharzott. A többit már tudod. - mondta, közben én csak pislogtam. Ezt eddig miért nem mondta el nekem? A szemeim kb 6x akkorák lettek.

- Folytasd. - mondtam.

- Féltem tőle, és bezárkóztam a régi szobádba, de eljött, és magával vitt. Kikötött egy ágyhoz és nem akart elengedni, csak ha látja a szememben a kínt.

- Akkor ő engedett el?- kérdeztem.

- Nem. - felelte.

- Akkor? - Kérdeztem hülyén.

- Megszöktem, amikor lelépett valamiért. Szerintem vissza fog jönni és megkeres... De akkor nekem végem... - Gyűltek könnyek a szemeibe.

- Majd én megvédelek, meg szólok a fiúknak ha kell. – próbáltam nyugtatni.

| Ruins In The Dark 4. - Romok a sötétben 4. |

Reggel felébredtem, még nem volt teljesen világos. Kinéztem az ablakon, amennyire a kötél engedte. Kint mintha egy temető volna, az erdő sötét volt, szürke köd borította. Akárcsak egy horror filmben, halkan fújt a szél. Olyan érzésem volt, mintha már senkinek sem kellettem volna, senki sem keresett. Andy még mindig turnén a csapattal, a barátaim is elfordultak tőlem. Nem reménykedtem semmiben, csak abban, hogy Skyes elenged minél hamarabb és hazamehetek.

*Andy P.o.V. *

A turnénk mint mindig fárasztó volt. Kimerültünk, alig beszéltünk a hazafelé úton. A srácok is csak pihentek, nekem közben Alice-n járt az agyam.  Tegnap este beszéltünk utoljára, nem egészen egy napja. Már hiányzott és vele akartam lenni. Érezni a karjait az enyémen, látni a fekete szemeit. A turnébuszunk begördült a Biersak-ház elé, én meg kipakoltam és végre ledőltem a jól ismert kanapémra.  Túlságosan csönd volt otthon. Körbementem a lakásban, de nem találtam senkit.  Megnéztem a telefonom. Próbáltam hívni Alice-t, de nem vette fel. Letettem a konyhapultra és vártam.

* Alice P.o.V. *

Nézegettem a kilátást, aztán Matthew bejött, kezében a telefonommal.

- Most pedig írsz a drága Andy-dnek és megmondod, hogy az egyik barátnődnél alszol, és most ne keressen. Érthető voltam? – mondta majd a kezében megvillant a szike pengéje. Nagyot nyeltem.

- Öhm.. Igen. – feleltem, közben a lehető legtávolabb húzódtam tőle. Még mindig féltem.

- Most.! – utasított. Elvettem a telefonom és megnyitottam a hívásokat.

- Nem! – üvöltött rám. – Nem felhívod, hanem üzenetet hagysz neki. nem érdekel, mit akarsz, ha azt teszed, amit mondok, talán elengedlek. – hallottam az ajánlatot.

Inkább tettem, amit akart és hátha megmenekülök ez elől a pszichopata elől. Az üzenet nem lehetett se hosszú, se rövid, Matthew nem engedte, hogy úgy írjam meg, ahogy akarom. Ennyit tudtam írni: „Édes! Ne aggódj, minden rendben van, Jenny-nél vagyok, itt is alszok.  Ne gyere értem, szeretnék egy kicsit vele lenni, majd írok. Szeretlek!” Írás közben a könnyeim akaratlanul is megindultak a szememből, végig az arcomon, le a felsőmre. Egy hideg kéz érintette a kicsordult könnyeket. Matthew letörölte őket, mintha egy bizalmas barátom volna.  Lelöktem a kezét és újra az ágy végébe húzódtam, a sötétbe. Skyes elmosolyodott, majd megfordult és kiment. Hiába ment ki fizikailag, olyan volt, mintha mindig figyelnének, legalábbis mintha sosem lennék egyedül.

* Andy P.o.V. *

Megláttam egy SMS-t a telefonomon. Alice.től jött, furcsa mód, rövid volt, és nem túl tartalmas. Aggódtam érte. Hiányzott, de ha egyedül akar lenni, tiszteletben tartom.

Akkor még nem tudtam mindent, a sötét dolgokról még fogalmam sem volt.

| Ruins In The Dark 3. - Romok a sötétben 3. |

Itt a teljes rész!! remélem tetszik :D

Amikor kinyitottam a szemem egy ágyhoz voltam kötözve, még mindig sötét volt, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Egy sötét árny. Ennyit láttam belőle, de azonnal tudtam, hogy Ő az. Matthew. Lassan odalépett mellém, és felkapcsolt egy lámpát az éjjeli szekrényen. A kevés fénytől nem igazán láttam többet, csak az önelégült mosolyát. Levette a cipőmet és a zoknimat is. Ezután egyszerű mozdulattal erősebbre húzta a köteleket a karomon. Figyeltem hogyan csinálja, hátha megszabadulhatok tőle. Olyan szorosra húzta, hogy szinte zsibbadt mindkét kezem.

- Áú!  Ez fáj. – mondtam könnyekkel küszködve.

- Nem baj drágám. – felelte és továbbra is mosolygott. Végig nézett rajtam, közben meg csak bólogatott. Reméltem, hogy nem ARRA készül. Kigombolta a nadrágomat és intett egyet a sötétbe. Előlépett egy másik ember, akit eddig még nem láttam. Ő megfogta a csípőmet, felemelte így a nadrágot Skyes könnyen lehúzta a térdemig.

- Kösz, Ry. Innen már menni fog, elmehetsz. – mondta az alaknak. Megtudtam, hogy Ry-nak hívják. Ez már jó, talán segít majd nekem.

- Most pedig… - kezdte – játszani fogunk egy kicsit. – Kitágultak a szemeim, nem tudtam elképzelni, hogy mit ért az alatt, hogy játék.

Elővett egy szikét a zsebéből, és a kezemhez tartotta. Nagyot nyeltem. Egyetlen mozdulattal elvágta a kötelet, ami tartotta a karomat. Nem tudom ennek mi értelme volt, de legalább már nem fájt annyira a csuklóm. Elvágta a másikat is, majd óvatosan lehúzta őket és a padlóra dobta.

- Mi.. mit akarsz csinálni velem? – kérdeztem remegve.

- Mondtam már. Játszunk. – felelte erőteljesen.

- És, mit?

- Megtudod hamarosan. Vedd le a pólódat. – utasított. Engedelmeskedtem neki, nem tehettem mást. Ő csak ott ült az ágy szélén és nézett.

Újra a kezébe vette a szikét.

A pólóm a földön hevert, ahogy a többi ruhám is, csak a melltartóm és a bugyim maradt rajtam. Féltem. Kezét a combomon nyugtatta, ami remegett. A szikével lágyan simogatta a belső felét.

- Nyugodj már le! – mondta már sokadszorra.

- De nem tudok.  – feleltem.

- Márpedig le fogsz. – válaszolt, majd tenyere nagyot csattant az arcom jobb oldalán. A könnyeim, amiket eddig visszafojtottam, most megállíthatatlanul feltörtek, és lefolytak végig az állam vonalán. Ránéztem, ő pedig, mintha nem történt volna semmi sem, magához húzott és szorosan tartott. Azután eltolt magától és megrázott.

- Megmondtam, hogy nyugodj le.  – mondta erőteljesen.

- Nem értelek Matthew. Mit akarsz tőlem?

- Látni akarom, ahogy szenvedsz, ahogy én szenvedtem, amikor elutasítottál. Amikor összetörtél, amikor Andy-t szeretted. – mondta, felállt és kiment a szobából. Egyedül maradtam a sötétben. A lelkem romokban, minden emlék visszaúszott az agyam eltitkolt részéből, minden érzés, amikor vele voltam.

Tudom, hogy elrontottam, de Ő már akkor sem volt az az ember, akit szeretni tudnék úgy, mint Andy-t. Őt szeretem. Nem voltam kikötve, gondolkodtam, hogy elmenjek-e, de féltem, hogy észrevesz. Felültem az ágyban. A szemem már megszokta a sötétséget, láttam a bútorok körvonalát. Kinéztem az ablakon, sütött a hold. Most kell elmennem, éreztem, hogy más lehetőségem nem lesz. Megkerestem a ruháimat és felöltöztem. Kimásztam az ablakon, amikor leérkeztem a fűre, minden nedves volt és hideg. Egy alak indult felém, amire rohanni kezdtem, teljes erőmből. Ő csak egyre közeledett, én meg lassulni kezdtem. Nem is csoda, hiszen egész nap nem ettem semmit. Egyre jobban ziháltam, közben hallottam Ry hangosodó lépteit magam mögött. Éreztem, ahogy a kapucnimnál visszaránt, majd kezét a torkomra fonja. Lélegzetemet visszafojtva álltam, mint egy darab fa. Ő önelégült és gonosz kacajt hallatott, aztán azonnal visszatért a "ezt-nem-kellett-volna-most-megbánod" stílusába

- Ugye tudod, hogy ezt nagyon nem kellett volna? - suttogta a fülembe közben a hajamba markolt és a fejemet hátra feszítette, miközben felszisszentem, aztán megnyalta a fülem mögötti rész és ismét felnevetett.

Elkezdett a hajamnál fogva visszarángatni abba az undorító házba. Én közben ütöttem a kezét és ordítottam, aminek következtébe egyre durvább lett. Amikor átvonszolt a küszöbön azonnal bezárta kulcsra az ajtót. A szobába érve elengedett és kiment. Benn volt Skyes. Ördögi vigyorral csóválta a fejét, miközben sétált felém. Az ablakon beszűrődő hold gyenge fénye ijesztően világította meg az arcát. Megfeszültek az izmaim, levegőt is alig vettem. Mikor már csak fél méter volt köztünk, megállt. Rám nézett. A tekintete dühös és félelmetes volt. Pont, mint ő... Hirtelen lendült a keze és hatalmasat csattant az arcom másik oldalán. Azonnal oda kaptam és szememet összeszorítva igyekeztem könnyeimet benn tartani. Megragadta a kezemet és újból az ágyhoz ráncigált. Rálökött, majd egy kötelet vett elő és az egyik kezemet lekötözte.

- Vedd le a nadrágodat... - utasított ridegen.

Nagy nehezen leküzdöttem magamról, ő közben mosolygott. Amikor a földre került a nadrágom elém ült és lefogta a szabad kezemet. Aztán újra elővette a szikét...

Teljes testemmel remegtem, amin ő ismét elmosolyodott.

- És most... Megmutatom, hogy mit kapsz, ha szökéssel próbálkozol... - nézett rám ördögi vigyorral és a combomhoz tartotta a szikét és lassan vízszintes vonalakat vágott rá. Felkiáltottam, majd rugdosni kezdtem. Erőteljesen megragadta a bokáimat és kiegyenesítette a lábaimat. Ráült úgy, hogy ne tudjak mozogni.

- Ez nagyon rossz húzásvolt... - nézett rám komolyan. Most erősebben rányomta a lábamra a sziké és hosszan végighúzta ott. Felordítottam és a fejemet hátra vetetem. Nevetve leszállt rólam és a szikét visszacsúsztatta a zsebébe. Odalépett a kikötözött kezemhez és még jobban meghúzta a kötelet. Éreztem, ahogy szinte átvágja a bőrömet. A másik kezemet szabadon hagyta.

- Remélem, nem gondolkozok a szökésen... - mondta és kiment a szobából. A könnyeim azonnal hullani kezdtek és izmaim elernyedtek.

Fejemet ráhajtottam a párnára és álomba sírtam magamat.