Amikor felébredtem Andy már nem volt mellettem. Kimentem a
"konyhába" ahol csak Jinxx ült kómásan, a kávéját szürcsölgetve.
- Jó reggelt! Nem tudod, hogy hol van Andy? - kérdeztem nyújtózkodva.
- Neked is! Amúgy kiment cigizni. - mosolygott Jinxx.
- Köszi. – azzal kirontok a buszból, szerencsétlenül fejbe találom az ajtóval Ashley-t aminek következtében szépen elkáromkodja magát.
Megnéztem, hogy minden
oké mire egy nevető arccal találtam szemben magam. Ashley-nek úgy látszik
egyáltalán nem fájt, sőt, inkább kinevette magát. Andy kitalálta, mi lenne, ha
elmennénk kirándulni. Mindenki beleegyezett, de Jake húzta a száját. Ennek oka,
hogy fél a sötétben, mi pedig sátorozni akartunk. Megbeszéltük, hogy aludhat
Ashley-vel hiszen Ő van csak egyedül a bandából.
*Délután*
Összepakoltuk a cuccainkat és felkészültünk az útra. Én
személy szerint, egy zöld rövidnadrág és egy piros top mellett döntöttem, a
többiek tőlem nagyon eltérően öltöztek fel. Andy fekete farmert vett fel, hozzá
pedig egy fehér pólót. Egy kirándulásra nem lehet ilyenben menni. Jake is
farmert vett, de ő legalább nem fehér, hanem barna pólót húzott. Ashley felvett
egy térdig érő terepmintás nadrágot felülre pedig a semmit. Nem tagadom, ezt a
látványt sokáig el tudtam volna nézni ha Jinxx nem áll elém.
Rajta a megszokott
kék izompóló volt egy szintén kék rövidnadrág kíséretében. Elindultunk, de
Ashley még visszarohant. Elfelejtette a naptejet, amit később, egész úton nem
volt hajlandó letenni a kezéből. Tízpercenként megkért valakit, hogy kenje már
be a hátát. Miért nem hozott egy pólót? Ez nagyon jellemző volt rá. Amikor
beértünk a kemping területére minden lány megfordult utána. Mit ne mondjak,
Ashley és a kidolgozott felsőteste, Andy azokkal a szemekkel és a többiek, nem
kis feltűnést keltettek. Azt hiszem Ash könnyen talál magának alvótársat Jake-n
kívül is. Lepakoltunk, a fiúk pedig megpróbálták felállítani a sátrat,
sikertelenül. Elküldtük őket valami ehető dologért, mi pedig Sammi-vel és
Ella-val hozzáfogtunk a sátrakhoz. Érdekes módon nekünk egyből sikerült. Ebből
is látszik, hogy a srácok nem tudnak olvasni, hisz’ minden le volt írva
világosan a papírra.
Sötétedni kezdett, de a fiúk még mindig nem jöttem vissza.
kurva jó lett :) *-------* várom a kövi részt :"3
VálaszTörlésmár készül ^^
TörlésRohadt jóó lett :D Imádom:$....jah ezt már írtam egy párszor, de nem baj mégegyszer leírom, mert tényleg k*rva jóó lett*o* :D Köviiit :)
VálaszTörlésxdddd köszönöm ^^ xdd :DD sietek, de nem ígérek semmit...
TörlésVégre meghoztad, ez a rész is iszonyatosan jó lett ahww.. Ashley .... Hú de kíváncsi vagyok hol lesznek a fiúk :) csak így tovább :) ;) <3
VálaszTörlésigen igen tudom, sokáig nem hoztam semmit és köszönöm ^^ majd meglátod :$ xd
VálaszTörléslétszííí siess a kövivel.. és lehetnének hosszabb fejezetek mert igencsak rövidek :/ mind1 nagyon jóóóóó :D
VálaszTörlésigyekszek...azért rövidek az utóbbiak, mert gyorsan akartam hozni, és ennek ez volt az ára. de mostantól már hosszabbak lesznek :D
Törlés