37. Fejezet | Ruins In The Dark 1. - Romok a sötétben 1.|

Andy másnap összepakolt és nehézkesen elment a fiúkkal. Mikor elhajtott a fekete BMW, lassan becsuktam az ajtót, utánuk. Nagyon szerettem volna menni, de maradnom kellett. Felhívtam azokat, akikkel már nagyon régen beszéltem. Elsőre Jenny-t hívtam, de nem vette fel. Utána próbálkoztam Danielle-l, ő felvette, de amint kimondtam, hogy ki vagyok, kinyomta. Ennyire elhanyagoltam volna őket? Olyan gyorsan repült az idő, amikor Andy-vel voltam, szinte észre sem vettem a külvilágot. Hiányoztak a barátaim, de úgy látszott, nem akarnak még hallani sem felőlem. Felhívtam azt az egy embert, aki bármikor hajlandó volt meghallgatni minden bajomat. Bepötyögtem a nevét, és vártam. Kicsöngött. Halk kattanás jelezte, hogy kinyomott. Remek, már őt sem érdeklem. Ledobtam a telefonom a kanapéra és a párnákba temettem magam. Valami rezgett a lábamnál, azt hittem Andy az, hogy megérkeztek, de nem. Matthew Skyes hívott.

- Szia. – szólt bele, de nem tudtam mondani semmit. Aztán végül is kinyögtem, amit akartam.

- Aha, szóval akkor most egyedül vagy otthon a Biersack házban? – kérdezte, és nem értettem, miért olyan fontos ez, de válaszoltam, mégis csak a legjobb barátom.

- Igen, elmentek turnézni, de ez miért fontos?

- Akarod, hogy átmenjek? – a kérdése szinte villámcsapásként ért. Hogy átjöjjön-e?

Phoenix-ben lakik, én meg L.A.-ben. Ezt nem gondolhatja komolyan.

- Nehéz lenne eljönnöd Phoenix-ből azt hiszem.

- Ugyan már. – közönyös elég furcsa tőle.

- Azaz? Nem otthon vagy?

- Nem. Éppen Los Angelesben üdülök. – nevetett. – Szóval akkor menjek, vagy nem is akarsz látni?

- Gyere, hát persze. Mikor érsz ide?

- Fél óra múlva a Biersack ház előtt leszek.

- Matt. Te tudod egyáltalán, hol van a ház?

- Naná. Tegnap elmentem arra is. Feltérképeztem a környéket. – mondta és újra nevetett.

- Oké, akkor fél óra múlva. Na szia. – azzal ledobtam a telefonom és elrohantam készülődni. Nem beszéltük meg, hogy megyünk-e valahova, ezért normális utcai ruhába öltöztem. Amikor a szememet festettem, megszólalt a csengő. Gyorsan befejeztem és lerobogtam az ajtóhoz. Kitártam, mire megjelent Matt arca. Elmosolyodott és megölelt, én meg
félre álltam az ajtóból és hagytam, hogy bejöjjön.

- Csajszi, nagyon jól nézel ki. – mondta, mire éreztem, hogy elpirulok. Ilyet csak Andy és persze Ashley szokott mondani.

- Hát, köszi. De mondjad csak, mégis mi járatban errefelé?

- Hiányoztál, hisz tudod, te vagy a legjobb barátom, és bevallom, meg akartalak lepni, hogy becsöngetek, de aztán felhívtál és elszóltam magam. Nem baj, hogy így megjelentem itt? – kérdezte közben kicsit mosolygott.

- Nem, dehogyis. A srácok úgyis turnén vannak, egy hét múlva jönnek csak haza, addig nem tudok mit csinálni. - mondtam és leültem a nappaliba a kanapéra. Matt velem szemben ült a másik kanapén, és valahogy furcsának éreztem valamit. Úgy viselkedett, mintha félne valamitől. Elkezdtünk beszélgetni, de hamar este lett és mennie kellett. Egyedül maradtam a házban és nem igazán tudtam elfoglalni magam. Elmentem fürdeni és bekapcsoltam egy filmet. 5 perccel miután letettem a fejem, hogy nézzem,
elaludtam.

*Reggel*

Hamar felébredtem, még nem volt teljesen világos. Megpróbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Lementem a konyhába és csináltam egy jó erős kávét. Tegnap Matt kicsit lefárasztott, de csak, mint egy igen jó barát. Nem bántam, hogy csak így megjelent, hiszem régen nem láttam már, de Ő folyton bocsánatot kért ezért. Megtudtam, hogy elhagyta London a volt barátnője – aki kegyetlenül csúnya volt – és emiatt teljesen összetört. Megmutatta a karját, tele voltak vágásokkal. Ő sosem volt ilyen, de úgy látszik, akkor tényleg szerette. Mindegy is, úgy gondoltam, kimegyek az erdőbe, felfrissítem magam egy kis futással. Amikor visszajöttem letusoltam hideg vízben – közben ugráltam a hidegtől, mint egy hülye – és ledőltem pihenni. Matt megint hívott, újra eljött hozzám, kicsit vidultunk, nevettünk majd elment a szállodába. Másnap és azután is így ment, mígnem pénteken elvitt vacsorázni, mondván, nem eszek semmit. Egy gyönyörű helyre mentünk ahol halkan szólt a zene. Leültünk a nekünk kiválasztott asztalhoz és rendeltünk. (…)

- Finom volt? – kérdezte Matthew, amikor már indulni készültünk.

- Igen, nagyon jól esett. – válaszoltam, közben felvettem a kabátomat.

- Lesz ez még finomabb is. – hallottam a rövid, de elgondolkodtató választ. Ránéztem, mire Ő elmosolyodott. Hazavitt, s az ajtóig kísért, de nem akart elmenni, ezért behívtam. Nem hagyhattam kint az utcán. Levettem a cipőmet és a kabátomat is, és éppen menni akartam a fürdőszobába zuhanyozni, amikor Matt megfogta a karomat. Nem is értettem, mit akarhat, gondoltam valamit mondani szeretne, de nem. Magához húzott, már azt hittem, többet akar, mint barátság, de a fülembe súgott.

- Most azonnal velem jössz, vagy véged! – szája súrolta a fülemet, beleremegtem.

- Mi?! Dehogy megyek veled. Inkább lezuhanyozok és alszok. Kérlek, menj el. – mondtam, mire még durvábban szorította a karomat.

- Nem mész sehova, amíg én nem mondom.

- Nekem te nem mondasz meg semmit! Nem vagy a szolgát. Most pedig húzz el. – toltam el magamtól, mire megadóan az ajtó felé indult. Visszafordult és még egy utolsó mondatot mondott nekem:

- Ezt még nagyon meg fogod bánni. – becsapta az ajtót.