| Ruins In The Dark 3. - Romok a sötétben 3. |

Itt a teljes rész!! remélem tetszik :D

Amikor kinyitottam a szemem egy ágyhoz voltam kötözve, még mindig sötét volt, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Egy sötét árny. Ennyit láttam belőle, de azonnal tudtam, hogy Ő az. Matthew. Lassan odalépett mellém, és felkapcsolt egy lámpát az éjjeli szekrényen. A kevés fénytől nem igazán láttam többet, csak az önelégült mosolyát. Levette a cipőmet és a zoknimat is. Ezután egyszerű mozdulattal erősebbre húzta a köteleket a karomon. Figyeltem hogyan csinálja, hátha megszabadulhatok tőle. Olyan szorosra húzta, hogy szinte zsibbadt mindkét kezem.

- Áú!  Ez fáj. – mondtam könnyekkel küszködve.

- Nem baj drágám. – felelte és továbbra is mosolygott. Végig nézett rajtam, közben meg csak bólogatott. Reméltem, hogy nem ARRA készül. Kigombolta a nadrágomat és intett egyet a sötétbe. Előlépett egy másik ember, akit eddig még nem láttam. Ő megfogta a csípőmet, felemelte így a nadrágot Skyes könnyen lehúzta a térdemig.

- Kösz, Ry. Innen már menni fog, elmehetsz. – mondta az alaknak. Megtudtam, hogy Ry-nak hívják. Ez már jó, talán segít majd nekem.

- Most pedig… - kezdte – játszani fogunk egy kicsit. – Kitágultak a szemeim, nem tudtam elképzelni, hogy mit ért az alatt, hogy játék.

Elővett egy szikét a zsebéből, és a kezemhez tartotta. Nagyot nyeltem. Egyetlen mozdulattal elvágta a kötelet, ami tartotta a karomat. Nem tudom ennek mi értelme volt, de legalább már nem fájt annyira a csuklóm. Elvágta a másikat is, majd óvatosan lehúzta őket és a padlóra dobta.

- Mi.. mit akarsz csinálni velem? – kérdeztem remegve.

- Mondtam már. Játszunk. – felelte erőteljesen.

- És, mit?

- Megtudod hamarosan. Vedd le a pólódat. – utasított. Engedelmeskedtem neki, nem tehettem mást. Ő csak ott ült az ágy szélén és nézett.

Újra a kezébe vette a szikét.

A pólóm a földön hevert, ahogy a többi ruhám is, csak a melltartóm és a bugyim maradt rajtam. Féltem. Kezét a combomon nyugtatta, ami remegett. A szikével lágyan simogatta a belső felét.

- Nyugodj már le! – mondta már sokadszorra.

- De nem tudok.  – feleltem.

- Márpedig le fogsz. – válaszolt, majd tenyere nagyot csattant az arcom jobb oldalán. A könnyeim, amiket eddig visszafojtottam, most megállíthatatlanul feltörtek, és lefolytak végig az állam vonalán. Ránéztem, ő pedig, mintha nem történt volna semmi sem, magához húzott és szorosan tartott. Azután eltolt magától és megrázott.

- Megmondtam, hogy nyugodj le.  – mondta erőteljesen.

- Nem értelek Matthew. Mit akarsz tőlem?

- Látni akarom, ahogy szenvedsz, ahogy én szenvedtem, amikor elutasítottál. Amikor összetörtél, amikor Andy-t szeretted. – mondta, felállt és kiment a szobából. Egyedül maradtam a sötétben. A lelkem romokban, minden emlék visszaúszott az agyam eltitkolt részéből, minden érzés, amikor vele voltam.

Tudom, hogy elrontottam, de Ő már akkor sem volt az az ember, akit szeretni tudnék úgy, mint Andy-t. Őt szeretem. Nem voltam kikötve, gondolkodtam, hogy elmenjek-e, de féltem, hogy észrevesz. Felültem az ágyban. A szemem már megszokta a sötétséget, láttam a bútorok körvonalát. Kinéztem az ablakon, sütött a hold. Most kell elmennem, éreztem, hogy más lehetőségem nem lesz. Megkerestem a ruháimat és felöltöztem. Kimásztam az ablakon, amikor leérkeztem a fűre, minden nedves volt és hideg. Egy alak indult felém, amire rohanni kezdtem, teljes erőmből. Ő csak egyre közeledett, én meg lassulni kezdtem. Nem is csoda, hiszen egész nap nem ettem semmit. Egyre jobban ziháltam, közben hallottam Ry hangosodó lépteit magam mögött. Éreztem, ahogy a kapucnimnál visszaránt, majd kezét a torkomra fonja. Lélegzetemet visszafojtva álltam, mint egy darab fa. Ő önelégült és gonosz kacajt hallatott, aztán azonnal visszatért a "ezt-nem-kellett-volna-most-megbánod" stílusába

- Ugye tudod, hogy ezt nagyon nem kellett volna? - suttogta a fülembe közben a hajamba markolt és a fejemet hátra feszítette, miközben felszisszentem, aztán megnyalta a fülem mögötti rész és ismét felnevetett.

Elkezdett a hajamnál fogva visszarángatni abba az undorító házba. Én közben ütöttem a kezét és ordítottam, aminek következtébe egyre durvább lett. Amikor átvonszolt a küszöbön azonnal bezárta kulcsra az ajtót. A szobába érve elengedett és kiment. Benn volt Skyes. Ördögi vigyorral csóválta a fejét, miközben sétált felém. Az ablakon beszűrődő hold gyenge fénye ijesztően világította meg az arcát. Megfeszültek az izmaim, levegőt is alig vettem. Mikor már csak fél méter volt köztünk, megállt. Rám nézett. A tekintete dühös és félelmetes volt. Pont, mint ő... Hirtelen lendült a keze és hatalmasat csattant az arcom másik oldalán. Azonnal oda kaptam és szememet összeszorítva igyekeztem könnyeimet benn tartani. Megragadta a kezemet és újból az ágyhoz ráncigált. Rálökött, majd egy kötelet vett elő és az egyik kezemet lekötözte.

- Vedd le a nadrágodat... - utasított ridegen.

Nagy nehezen leküzdöttem magamról, ő közben mosolygott. Amikor a földre került a nadrágom elém ült és lefogta a szabad kezemet. Aztán újra elővette a szikét...

Teljes testemmel remegtem, amin ő ismét elmosolyodott.

- És most... Megmutatom, hogy mit kapsz, ha szökéssel próbálkozol... - nézett rám ördögi vigyorral és a combomhoz tartotta a szikét és lassan vízszintes vonalakat vágott rá. Felkiáltottam, majd rugdosni kezdtem. Erőteljesen megragadta a bokáimat és kiegyenesítette a lábaimat. Ráült úgy, hogy ne tudjak mozogni.

- Ez nagyon rossz húzásvolt... - nézett rám komolyan. Most erősebben rányomta a lábamra a sziké és hosszan végighúzta ott. Felordítottam és a fejemet hátra vetetem. Nevetve leszállt rólam és a szikét visszacsúsztatta a zsebébe. Odalépett a kikötözött kezemhez és még jobban meghúzta a kötelet. Éreztem, ahogy szinte átvágja a bőrömet. A másik kezemet szabadon hagyta.

- Remélem, nem gondolkozok a szökésen... - mondta és kiment a szobából. A könnyeim azonnal hullani kezdtek és izmaim elernyedtek.

Fejemet ráhajtottam a párnára és álomba sírtam magamat.