2013. március 10., vasárnap

16. Fejezet



Bejöttek a srácok, és látták, hogy Andyvel egymás szájában vagyunk elmerülve. Jake, Jinxx és CC elmosolyodtak, egyedül Ashley volt kicsit szomorkás.

- Baj van? - nézett rá Jinxx.

- Nem, nincs semmi. - nyelt egy nagyot. - Túlélem. - majd elvonult az ágyába.

Csak bámulta a párnát, amin én aludtam. Andyvel megbeszéltük, hogy kicsit később elmegyünk sétálni, addig még beszélgetünk a többiekkel. Így is lett. Odamentem Ashley-hez, aki rám nézett.

- Minden rendben? - kérdeztem és leültem mellé. Láttam a szemeiben a fájdalmat.

- Örülök, hogy boldog vagy Andyvel. - tettetett álmosolyt.
- Hidd el, én is örülök. Persze, nehéz lesz újra bíznom benne, de idővel úgy is sikerül majd. - mondtam, majd megfogtam Ashley kezét. - Tudom, hogy szeretsz. - suttogtam.

- Igen, de nem állok közétek. Nem akarok a boldogságotok útjába állni, ezért megpróbálok túllépni rajtad. Nehéz lesz, de nem lehetetlen. - mondta Ashley és megölelt. - Nagyon szeretlek Alice. - suttogta elfojtott hangon és kicsit szorítani kezdett.

Tudtam, hogy sírni fog...Nem akartam, hogy ettől rosszul érezze magát, de nekem Andy az úgynevezett nagy ő.
Már a gombóc ott volt a torkomban és még mielőtt egy könnycsepp is kigördült volna a szememből eltoltam magamtól Ashley-t és kimentem Andy-hez, aki a többiekkel beszélgetett az asztalnál. Mindenki mosolygott, még Andy is.  Odaültem mellé, Ő pedig a vállamnál fogva megölelt, majd az ölébe ültetett.

- Van kedvetek elmenni a közeli strandra? – vetette fel Ash.

- Nincs ahhoz jó idő. Majd nyáron. – Jake-nek nem volt kedve elmenni.

- Van fedett része is. – Ashley nagyon meggyőző tud lenni az efféle dolgokban.

- De nincs nálam fürdőruha. – mondtam. – Márpedig én a nélkül el nem megyek.

- Szerinted nem lenne pénzünk venni neked egyet? – vonta fel a szemöldökét Andy.

- Na jó. Akkor gyerünk strandolni. – azzal felpattantam Andy öléből és bepakoltam egy kék, fehér táskába.

A fiúk előre gondolkoztak, mert volt nálunk fürdő nadrág. Elindultunk a strandra, menet közben Jinxx folyamatosan szórakozott velem, közölte, hogy amint beérünk, belök a vízbe, de nem hittem neki, Nem az a típus. Odaértünk és Andy-vel elmentünk nézni nekem egy fürdőruhát. Kiválasztottam egy kétrészes darabot, ami rendesen kitakart mindent, amit kell. Andy is keresett egyet, amit a kezembe nyomott, hogy próbáljam fel. Szerinte az jobban áll majd nekem. Felvettem, de rájöttem, hogy Andy nem azért választotta ezt, mert szép – tényleg szép volt – hanem mert épp csak a legfontosabb „részeim” nem látszódnak benne. Megvette nekem, és közölte, hogy most már mehetünk is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Olvasóim: