*- Beszélhetünk? – kérdezte.*
- Persze. Mondjad, miről van szó? – gyorsan leültem a székre és figyelve pislogtam felé.
- Tudod, tegnap megkérdezted, hogy mi a baj és azt mondtam, hogy semmi.
- Igen.
- Nos, nem igaz, mert már nem tudom, mit csináljak. – nem sírt, de láttam rajta, hogy valami nagy baj lehet. – Az a helyzet, hogy Lauren-al veszekedtem, elég durván, törünk, zúztunk és arra jutottunk talán jobb lenne, ha szétválnánk, és akkor megszűnne ez az örökös feszültség.
- De..
- Tegnap azért voltam olyan, amilyen, mert amíg mi játszottunk, Ő otthon pakolta a cuccait. Képtelen vagyok nélküle élni, szeretem, de ugyanakkor utálom is azért, amiket mondott nekem. Bevallom én is mondtam cifrákat, de sosem gondoltam komolyan. Nem akarom, hogy elmenjem, mert Ő az aki nekem kell, ha vele vagyok, nem az a srác vagyok akit ismertek, a vicces CC aki mindenből bolondot csinál. Jó az alaptermészetem ilyen, de ha ott van mellettem higgadt vagyok, nem poénkodok annyit, hanem komolyan gondolkodok. Ráadásul Ő szoktatott le a piáról is, nem mintha annyit ittam volna, de olykor-olykor becsúszott egy olyan este, amikor kirúgtam a hámból. Az egyik koncerten ismertem meg. Ő volt az egyetlen, aki nem tudta a dalokat, de nem is érdekelt, engem nézett, én meg Őt. V.I.P. jegye volt és a koncert után bejött a BackStage-be, de nem is Ő akart bejönni, hanem a barátnője. Megláttam és tudtam, hogy Ő más, mint a többiek. Nem viselt Andy-smink utánzatot, egyszerűen volt felöltözve, semmi extra. Beszélgettünk, sokat nevettünk és telefonszámot is cseréltünk. Másnap újra találkoztunk és megint beszéltünk. Vele töltöttem az egész délutánt, azon a héten mindennap beszéltünk telefonon. Így ment pár hétig, aztán egyszer csak összejöttünk. Magunk se tudjuk hogyan, de együtt voltunk. Úgy gondoltam nem lenne jó neki, ha a kamera elé állna velem együtt, de Ő ragaszkodott ehhez is, mondván: együtt vagyunk, vagy nem? Amikor kimondta ezt a mondatot, tudtam, hogy életem végéig szeretni fogom, és nem engedem el. Erre most… - hangja elhalkult, szemében könnyek gyűltek. Felálltam, odaléptem mellé és megöleltem. Ő a hajamba temette arcát, de nem sírt. Lépteket hallottunk, de nem eresztettük el egymást. Tudtam, hogy most van leginkább szüksége egy barátra, legyen az lány, vagy fiú.
- Persze. Mondjad, miről van szó? – gyorsan leültem a székre és figyelve pislogtam felé.
- Tudod, tegnap megkérdezted, hogy mi a baj és azt mondtam, hogy semmi.
- Igen.
- Nos, nem igaz, mert már nem tudom, mit csináljak. – nem sírt, de láttam rajta, hogy valami nagy baj lehet. – Az a helyzet, hogy Lauren-al veszekedtem, elég durván, törünk, zúztunk és arra jutottunk talán jobb lenne, ha szétválnánk, és akkor megszűnne ez az örökös feszültség.
- De..
- Tegnap azért voltam olyan, amilyen, mert amíg mi játszottunk, Ő otthon pakolta a cuccait. Képtelen vagyok nélküle élni, szeretem, de ugyanakkor utálom is azért, amiket mondott nekem. Bevallom én is mondtam cifrákat, de sosem gondoltam komolyan. Nem akarom, hogy elmenjem, mert Ő az aki nekem kell, ha vele vagyok, nem az a srác vagyok akit ismertek, a vicces CC aki mindenből bolondot csinál. Jó az alaptermészetem ilyen, de ha ott van mellettem higgadt vagyok, nem poénkodok annyit, hanem komolyan gondolkodok. Ráadásul Ő szoktatott le a piáról is, nem mintha annyit ittam volna, de olykor-olykor becsúszott egy olyan este, amikor kirúgtam a hámból. Az egyik koncerten ismertem meg. Ő volt az egyetlen, aki nem tudta a dalokat, de nem is érdekelt, engem nézett, én meg Őt. V.I.P. jegye volt és a koncert után bejött a BackStage-be, de nem is Ő akart bejönni, hanem a barátnője. Megláttam és tudtam, hogy Ő más, mint a többiek. Nem viselt Andy-smink utánzatot, egyszerűen volt felöltözve, semmi extra. Beszélgettünk, sokat nevettünk és telefonszámot is cseréltünk. Másnap újra találkoztunk és megint beszéltünk. Vele töltöttem az egész délutánt, azon a héten mindennap beszéltünk telefonon. Így ment pár hétig, aztán egyszer csak összejöttünk. Magunk se tudjuk hogyan, de együtt voltunk. Úgy gondoltam nem lenne jó neki, ha a kamera elé állna velem együtt, de Ő ragaszkodott ehhez is, mondván: együtt vagyunk, vagy nem? Amikor kimondta ezt a mondatot, tudtam, hogy életem végéig szeretni fogom, és nem engedem el. Erre most… - hangja elhalkult, szemében könnyek gyűltek. Felálltam, odaléptem mellé és megöleltem. Ő a hajamba temette arcát, de nem sírt. Lépteket hallottunk, de nem eresztettük el egymást. Tudtam, hogy most van leginkább szüksége egy barátra, legyen az lány, vagy fiú.
szegény CC *-* nagyon jó lett csak így tovább :)<3
VálaszTörléshát....köszönöm :33
Törlés