29. Fejezet | Crow&Femme 2. |

*Alice Po.v.*

Hajnalban Andy hangjára ébredtem. Halkan énekelte a Saviour-t az ágy előtt a földön ülve, gitárral a kezében. Gyorsan fordultam egyet, és a fejem már az övé mellett volt. Nyomtam egy puszit az arcára.

- Felébresztettelek? - fordította el Andy a fejét és a szemeimbe nézett.

- Igen, de imádok a hangodra ébredni drágám. - mosolyogtam elpirulva. Andy letette a gitárját, majd megcsókolt.

- Miért nem alszol? – kérdeztem.

- Nem tudok. Valamit muszáj volt csinálnom, úgyhogy énekeltem. Ma megyünk akkor cicát venni? - kérdezte mosolyogva és simogatta az arcom.

- Ahha. De aludj egy kicsit. Hosszú lesz a nap, ezt garantálom.
 

- Rendben. – gyorsan visszabújt mellém és újra elaludtunk.


*Andy Po.v. *

Reggel, amikor kinyújtottam a karom, csak az üres lepedőt, párnát éreztem magam mellett. Körbepislogtam a szobában, de nem láttam Alice-t sehol. Kimásztam az ágyból, kerestem egy pólót a táskámban, majd
lementem a konyhába. A hűtőn egy levelet találtam:

„ Szia Édes! Ha felkeltél, és elolvasod ezt a levelet, akkor MOSOGASS EL!! Köszi. Ha utánam akarsz jönni, keress a Summer Street-n, a kávéházban, a sarkon, ott vagyok Ashley-vel. SZERETLEK <3 !! – Alice.”

Király. Ránéztem a mosogatóra, úgy volt, ahogy hagytam. Nekikezdtem, fél óra múlva készen is voltam. Felöltöztem, kihúztam a szemem. Felvettem a bakancsom, leakasztottam a kocsi kulcsom és elindultam. Bő negyed óra múlva már a kávézó ajtaja előtt álltam. Az ajtó fölé akasztott csengő meglibbent, mikor beléptem. Páran felém fordultak és bámultak. Gondolom felismertek. Igen, ezért nem szeretek híres lenni. Nem tudok belépni egy helyre, vagy sétálni a városban, hogy legalább egy ember, meg ne ismerjen.

*Ashley Po.v.*

Épp Alice-nek meséltem az egyik interjút, amikor az interjúvoló srácot kifestettem war-paint-el. Azon ritka pillanatok egyike volt, amikor csak Jake, CC és én voltunk ott. Az ajtó fölé rögzített csengő csilingelt, jelezvén, hogy valaki belépett. Hirtelen az egész helyiségben csönd lett, mindenki a belépő Andy-t figyelte, csak Én és Alice nevettünk hangosan. Alice ránézett az ajtóban álló alakra, majd széles mosoly terjedt el az arcán. Andy minket keresett a szemével. Aztán megtalált. Ő is ugyanúgy mosolygott, mint Alice. Boldogan, élettel és szenvedéllyel tele. Odasietett hozzánk, de csak 2 szék volt, azokon meg mi ültünk. A szomszéd asztaltól elkért egy felesleges széket. A fiú, aki az asztalnál ült örömmel odaadta. Biztos ismeri Andy-t. Ki ne ismerné? Beszélgetni kezdtünk, rendel egy kávét. Alice az állatokra terelte a szót, azon belül pedig a macskákra. Andy-nek korábban is voltak macskái, nagyon szerettem őket, de mind a kettő életét vesztette, akkor nagyon összetört. Gondoltam, hogy akarnak cicát, különben miért hozták volna föl a témát? 

- Andy, tudom, hogy megbeszéltük, hogy veszünk, de istenem, hadd igyam meg a kávém. – nevetett Alice.

- Oké. – mondta Andy egy mosollyal. – De szavadon foglak.

- Hát ezért hívtál el Alice? A cicusok miatt?  - szólaltam meg némi csönd után.

- Részben. – kaptam a rövid választ.

- Részben? Mi a másik ok?

- Ruhát akarok venni. – mondta. – és te is kellesz, mert drága Andy, nem képes végigülni.

- Oh. Oké. Hol veszitek a cicákat?

- Ott, szemben. – mutatott a kisállat kereskedésre.

- Gyerünk! – mondtam, majd felálltam, felrántva őket is. 

*Andy Po.v. *

Alice kezét fogva kisétáltunk a kávézóból és átmentünk a boltba. Az eladó nagyon kedves volt, különféle fajtájú macskákat mutatott, de Alice kitartott amellett, hogy neki fekete-fehér cicák kellenek, amolyan UV /utcai vegyes/ cica. Találtunk is pont kettőt, akik nagyon aranyosak voltak. Kifizettem, majd hazaindultam velük, amíg Ash és Alice „shoppingolni” mentek. Sose tudtam kivárni, amíg egy lány, több órán át ruhákat próbál. Ashley ebben profi volt.

- Haver. Csak olyan ruhát vehet meg, amiben kibaszottul sexi. Ma este elmegyünk vacsorázni. Oké?

- Alap, hogy olyat vesz. – mondta.

- Kösz. – Gyorsan hazamentem és átöltöztem egy normálisabb ruhába. A cicák végig figyeltek, nagyon megszerettem őket. Ölembe vettem őket és órákig simogattam. Annyira megtetszettek, hogy le is fotóztam őket, és fel tettem twittere. Sok visszajelzést kaptam, hogy milyen aranyosak. Szerintem is. Megérte megvenni őket.