Ezt a részt, köszönjétek Vandának, aki segített benne:')
Meg akart szólalni, de egy csókkal gyorsan elhallgattattam.
- Ez nem fair, hogy ilyen gonosz módon elhallgattatsz. – méltatlankodott. Ilyenkor annyira aranyos. Tudom, mindig ezt mondom, de komolyan is gondolom. Kimentünk a parkba a város másik végébe (gyalog!!!) és csak álltunk a kis tó szélén egymást ölelve. Az esküvőn gondolkoztam.
- Andy.
- Igen?
- Mi lenne, ha nem házasodnánk össze? – kérdeztem, mire elhúzódott tőlem.
- Ezt…ezt úgy érted, hogy nem akarsz engem? Vagy már nem szeretsz? – szomorúságot és csalódottságot láttam a szemében.
- Dehogynem!! Szeretlek Andrew Dennis Biersack, de szerintem utazhatnánk a pénzből. Ezt úgy sem akarod, ha rajtad múlva 5 perces esküvő lenne farmerben, utána meg egy üvegsör. Menjünk, lássunk világot. Mit szólsz? – amint befejeztem a mondókámat, arca ellágyult. Tényleg azt hitte, hogy már nem szeretem.
- Hát, először is, jó ötlet, viszont hova mennénk? Egyébként nem vagyok én a romantika ellen.
- Tudom. De ezt majd otthon megbeszéljük részletesebben.- mosolyogtam rá.
- Rendben. De mit mondunk Ash-nek? - kérdezte nevetve.
- Basszus...őt el is felejtettem. - nevettem én is. - Majd megoldjuk.
Andy bólintott és tovább ölelt. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán megindultunk haza. Az út negyed részét gyalog tettük meg, de elkezdtem nyavalyogni, hogy fáj a lábam. Andy még egy darabig vitt, aztán taxit hívott. Andy fizetett, majd kézben felvitt a szobába, mivel bealudtam. Az ajtó előtt felébredtem. Leült velem az ágyra és megvárta ameddig magamhoz térek. Felváltva megfürödtünk. Én mentem elsőnek. Mire Andy visszaért, én már összegömbölyödve aludtam. Mosolyogva bújt be mellém és a takaró alatt magához ölelt vigyázva arra, hogy ne ébresszen fel. Felé fordultam és átöleltem. Nemsokára ő is halkan szuszogott mellettem.
*Reggel*
Reggel kicsivel később keltem mint Andy. Ő már az ágyon ült és mosolyogva nézett engem. Kómásan felé fordultam és a fejemet az ölébe raktam.
- Jóreggelt. - mondta mély hangon, mosolyogva.
- Neked is. - nyöszörögtem vissza.
- Csináljak reggelit? - kérdezte és elsimította a hajamat az arcomból.
- Majd később. Maradj még egy kicsit. - mondtam halkan és hozzábújtam. Megpuszilta az arcomat és elhelyezkedett. A cicák is odatelepedtem hozzánk. Egyik a takarómra, a másik Andy kezébe. Iszonyatosan édesek voltak. Főleg Femme, aki összegömbölyödve dorombolt Andy karjaiban, ő pedig mosolyogva simogatta. Így feküdtünk még egy darabig, aztán megszólalt Andy telefonja.
- Igen? - szólt bele kedv nélkül.
- Szia Andy! - szólt bele Jake. - Át kellene jönnöd a stúdióba, mert most beszéljük meg az indulást.
- Nemáár! - nyafogott Andy. - Nem ér rá később? Mondjuk két óra múlva?
- Nem, nem ér rá! Öltözz fel, vagy nem tudom miben vagy, és indulj! Fél óra múlva mindenki itt lesz! Igyekezz! - azzal kinyomta.
Andy idegesen hajította a telefont az ágyra, mire értelmetlenül néztem rá.
- Ki volt az? - kérdeztem aggódva
- Jake...- mormogta válaszul.
- És mit mondott?
- El kell mennünk a stúdióba. Fél óra múlva mindenki ott lesz. Megbeszéljük, hogy mikor indulunk a turnéra...
- És ezzel mi a probléma? - kérdeztem értetlenül.
- Az, hogy semmi kedvem hozzá! Végre lett volna egy kis nyugodt kettesben töltött időnk, erre beszerveznek egy megbeszélést.
- Nyugi Andy... - simogattam az arcát. - Ha akarod elmegyek én is arra a megbeszélésre. - mosolyogtam rá.
- Tényleg? Utána elmehetnénk valahova. - mosolygott megkönnyebbülten.

- Vagy haza jövünk, és egész nap lustulunk. - kuncogtam és megpusziltam az arcát.
Felnevetett, aztán közölte, hogy készülnünk kellene, mert el fogunk késni. Elkezdtünk készülődni, ismételten folyt a harc a tükörért.
Mikor végre elfogadható külsőt varázsoltam magamnak indultunk is.
Majdnem időben értünk oda... csak 10 percet késtünk... A
többiek nagyon "ürültek" nekünk. Lebeszéltek mindent, én közben
szétuntam a fejemet. A
megbeszélés után még elmentünk a parkba fagyizni, aztán segítettem Andy-nek
pakolni. Kicsit szomorú voltam, hogy nem mehetek én is, de beletörődtem
nagyjából.
- Andy... nem mehetnék el én is? - kérdeztem szinte könyörögve.
- Alice. Tudod, hogy elvinnélek ha lehetne. - mondta Andy szomorúan.
- Tudom... - mondtam és bedőltem az ágyba.
- Ne lógasd az orrod! Direkt rövidre terveztük. Hamar haza fogok érni. Meg hívlak, beszélünk Skype-on is. - simogatta a hátamat.
-Jóó. - nyöszörögtem és berántottam magam mellé az ágyba.
Nevetve ölelt át és betakart minket. Nagy nehezen elaludtam. Ameddig fenn voltam Andy aggódva fürkészte az arcomat. Nagyon nem akartam, hogy nélkülem menjen turnéra.
Szokásodhoz méltóan asdfghjkl*-* úgyhogy ne várakoztass sokáig:'333
VálaszTörlésholnap, ha minden igaz lesz rész, de nem ígérem....
TörlésTök jó lett de am csak én vettem észre hogy a mamma mia ból idézett ? :D nagyon tetszett a rész :D
VálaszTörlésigen, onnan van, bevallom, közben azt néztem és Vanda segítségével együtt ez lett belőle:)
TörlésÖöö... pontosan melyik részletre gondoltál?:D Vagy az egészre értetted? (Csak mert én nem ismerem azt a filmet vagy mit...xd amúgy Vanda voltam:))
VálaszTörlésarra a részre gondol, hogy " ha rajtad múlna 5 perces esküvő lenne farmerban, utána meg egy üveg sör. ----- nem vagyok én a romantika ellen. " :D
TörlésIgen arra gondoltam :3 mikor azt olvastam kivülről mondtam imádom azt a filmet rongyosra néztem a CDnket :D
VálaszTörlés