| Ruins in The Dark 5. – Romok a sötétben 5. |

Befejező rész Part 1.

* Andy P.o.V. *
Otthon maradtam, a cicákat meg elhoztam Sammi-től. Nagyon fáradt voltam, így hamar elaludtam. Reggel amikor felébredtem, azonnal kinyitottam a szemeimet, amikor az üres lepedőt markolásztam. Azt hittem álmodtam, de nem, Alice nem volt velem. Eszembe jutott, hogy tegnap este írt nekem.

Álmosan lecsoszogtam a lépcsőn, valami kaja után keresgélve. Úgy döntöttem, meglepem Alicet. Csinálok neki csokis palacsintát gyümölcslével. Tudom, hogy imádja. És lehet, hogy éhes lesz, mire hazaér.

Neki is álltam, de a cicák sokszor bezavartak. Na mindegy, majd mondom Alicenak, hogyha macskaszőrt talál benne, az nem az én hibám!

Gondolatban kinevettem magam, ahogy szenvedtem a reggelivel. Amikor végeztem, megnéztem a telefonom, de nem kaptam üzenetet. Megpróbáltam felhívni, ki is csörgött, de nem vette fel senki. Furcsa. Talán hazudott nekem? Mi van, hogyha mással van, és csak egy ürügy, ez a barátnő téma? Várjvárjvárj... Andy. Nem lehetsz ekkora hülye, hogy ezt nézed ki Aliceból. Szeret téged.!

Ezzel nyugtatgattam magam, majd amikor indultam volna felfelé felöltözni, heves kopogtatásra eszméltem. Amikor kinyitottam az ajtót, a megtépázott Alice állt ott. Alig élt... Már éppen szólni akartam, mire a nyakamba borult, és keservesen sírni kezdett.

- Alice! Mi történt veled? - kérdeztem végig nézve rajta. Pólója elszakadt, akár a nadrágja is.

Szegénykém nem tudott válaszolni, annyira sírt. Egy határozott mozdulattal becsaptam az ajtót, majd Alicet a karjaimba vettem és felvittem a szobába. Óvatosan letettem az ágyra, ám amikor elengedtem egy pillanatra, a kezem után nyúlt remegve. Odakuporodtam mellé és megöleltem.

-Kicsim kérlek mondd el, mi történt veled! -Törölgettem a szemeit, közben a hátát simogattam.

Megrázta a fejét, de továbbra is szorosan ölelt át. A keze remegett, ős pedig csak sírt tovább. Nagyjából egy óra múlva már nem sírt, de még mindig nem szólt semmit sem.

 - Alice. – suttogtam a karját simogatva. - Tudnom kell, hogy mi történt veled kincsem. De tudod mit? Előtte hozok enni. A kedvenced csináltam. - mosolyogtam és gyorsan felhoztam a csokis palacsintát, majd velem együtt megjelentek a macskák is. Alice elmosolyodott és enni kezdett, közben a cicák a lábához dörgölőztek. Jó végre azt látni, hogy mosolyog. Hihetetlen sebességgel ette meg a palacsintát. Nem láttam még soha, hogy ilyen sürgős lenne ennie. Lenyelte az utolsó falatot, aztán kezébe vette Crow-t és simogatni kezdte. Továbbra sem beszélt, de nem akartam fogóval kihúzni belőle, ha akarja elmondja.

- Mit szeretnél csinálni? - pusziltam meg az arcát, majd Femme betámadott.
Alice elnevette magát, ahogy hátraborultam az ágyon, és ez a kis vadmacska dörgölőzött hozzám. Crow kiugrott Alice kezéből, és szinte fellökve Femme-t bújt hozzám. Életem szerelme végre egy jóízűt nevetett, majd ő is a hátára feküdt és hozzám bújt.

- Szeretlek. – suttogta. Végre megszólalt.

- Én is Szeretlek Alice. - nyomtam egy puha csókot az ajkaira, majd megpróbáltam lesöpörni a hasamról a macskákat. - Elmondod végre, hogy mi volt ez az egész? Ugye nem Skyes? - kérdeztem, mire lassan bólintott.

- Nem meséltem neked Matthew Skyes-ról, de most megteszem. Ő az egyik legjobb barátom volt.

- Volt? Mi történt, Alice mondjad.

- Ha nem beszélnél bele, elmondanám. - mondta.

- Régebben nagyon jó barátságban voltunk, aztán rám hajtott, én meg rá, majdnem össze is jöttünk, de aztán bekerültél a képbe, és Te jobban vonzottál, mint Ő valaha, Ezt meg is mondtam neki, amire nagyon dühös lett, felpofozott, aztán elment. Azóta nem is láttam. Egyik este, amíg ti turnéztatok, felhívott, hogy itthon vagyok-e. Találkoztunk, aztán a következő két napon is. A harmadik napon, már elvitt vacsorázni. Azt akarta, menjek vele, de nemet mondtam. Erre dühös lett, és elviharzott. A többit már tudod. - mondta, közben én csak pislogtam. Ezt eddig miért nem mondta el nekem? A szemeim kb 6x akkorák lettek.

- Folytasd. - mondtam.

- Féltem tőle, és bezárkóztam a régi szobádba, de eljött, és magával vitt. Kikötött egy ágyhoz és nem akart elengedni, csak ha látja a szememben a kínt.

- Akkor ő engedett el?- kérdeztem.

- Nem. - felelte.

- Akkor? - Kérdeztem hülyén.

- Megszöktem, amikor lelépett valamiért. Szerintem vissza fog jönni és megkeres... De akkor nekem végem... - Gyűltek könnyek a szemeibe.

- Majd én megvédelek, meg szólok a fiúknak ha kell. – próbáltam nyugtatni.